| Tájékoztató a vételi jog gyakorlásával kapcsolatos jogszabályok változásáról |
| 2010. január 20. szerda, 10:25 |
|
2010 január 01-étől a Pénzintézetek opciós vételi jogot új szerződéseikben nem köthetnek ki.
Ha a fogyasztóval 2010. január 1-jét megelőzően kötött kölcsönszerződésben a pénzügyi intézmény által biztosítéki céllal kikötött vételi jog alapján 2010. március 1-jét követően megszerzett, a kötelezett által lakott lakóingatlan szerződés szerinti vételára alacsonyabb a vételi jog gyakorlását megelőző hat hónapon belül készült szakértői értékbecslés szerinti beköltözhető forgalmi érték hetven százalékának megfelelő összegnél (minimum ár), a vételi jog jogosultja a vételáron felül köteles a vételár és a minimum ár különbözetének a kötelezett javára történő megtérítésére, illetve ezen összegnek az elszámolás körében a kötelezett javára történő figyelembevételére.
Tehát 2009. március 1. napját követően a vételi jog gyakorlását megelőzően legfeljebb 6 hónappal értékbecslést kell készíteni. A vételár minimum az új értékbecslésben szereplő forgalmi érték 70% -a lehet, függetlenül attól, hogy a kölcsön felvételekor aláírt vételi jogot alapító szerződésben ennél alacsonyabb - vagy akár magasabb - összeg szerepelt. |